fbpx

Fontos hír érkezett a klímákról a nyári forróság előtt

JELENTŐSEN OLCSÓBBAK LESZNEK A LÉGKONDICIONÁLÓK.

10-15 százalék közötti árcsökkenés kezd realizálódni a klímapiacon Magyarországon, az így kialakuló új árszint pedig kedvező esetben akár egész évben is kitarthat majd. Tóma János, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatója elmondta, a forint erősödése, a konténerdíjak visszaesése, az infláció, egyes kormányzati támogatások megszűnése és ezáltal a kereslet szűkülése együttesen vezetett oda, hogy februárban elkezdtek lefelé korrigálni a légkondicionálók árai. A szakember példaként említette, hogy a legnépszerűbb magyarországi klímamodell közel 50 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint tavaly év végén.

2022 második felében 20 százalék körüli áremelkedés volt tapasztalható a teljes klímapiacon, de

A DRÁGULÁS NEMCSAK HOGY MEGÁLLT AZ ÉV ELEJÉN, DE MÁR EGY MARKÁNS CSÖKKENÉS IS ÉRZÉKELHETŐ.

A legnagyobb árösszehasonlító portálokon februárban már elkezdtek hajlani a grafikonok, és az előrejelzések szerint ez a tendencia az elkövetkező hónapokban is folytatódhat.

Tóma János, a Gree klímák kereskedelmi igazgatója arról beszélt, a klímapiacon zajló erőteljes árkorrekciónak összetett okai vannak. “Az árak változásában erőteljes szerepet játszik a forint dollárhoz viszonyított árfolyama. Ha hároméves távlatban nézzük, akkor 300 forintról indultunk, most 350 környékén állunk, de tavaly volt egy nagyon erős kiugrás, amikor a 440-es szintet is elértük. Az import termékek esetében értelemszerűen mindenkinek ehhez kellett igazítania az árakat, de most, hogy erősödött a magyar fizetőeszköz, ez visszafelé is érvényes”– mondta a szakember.

Olcsóbbak a konténerek
Az árakat jelentősen befolyásoló tényező a szállítás is. A szakember szerint a piac számos nehézséggel szembesült az elmúlt három évben: a növekvő szállítási díjak kedvezőtlenné tették a Kínából származó áruk behozatalát; a kereslet csökkenése és a Covid-korlátozások problémákat okoztak a stabil termelési kör és a kereskedelem terén egyaránt. Most, hogy Kína 2022 végén ismét megnyitotta kapuit, az ellátási láncok kezdenek újra felépülni, de továbbra is hiány van a munkaerőből és a vásárlók megrendeléseiből. Mindezek a tengeri fuvardíjak csökkenéséhez vezettek egészen a Covid előtti időkben látott szintekig. Mint mondta, a koronavírus-járványt követően 10 és 16 ezer dollár között mozogtak a konténerdíjak, de jelen pillanatban már csak 4 ezer dollár körül vannak. Ez szintén nem mondható olcsónak, de a covid előtti állapotot tükrözi.

A KORMÁNYZATI OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS IS HATALMAS LÖKETET ADOTT A KLÍMÁS SZEGMENSNEK,

de a kedvezmény megszűnésével érezhetően visszaestek a beruházások is, amelynek ütemét tovább fokozta az infláció is. Mindezek miatt 2023 első negyedévében a kereslet csökkent, visszaállt a támogatás előtti szintre, és ez szintén előrevetítette az árak esését is.

Több tízezer forintos visszaesésről van szó
“Bő egy hónappal ezelőtt a kisebb klímagyártók és forgalmazók kezdték el faragni az árakat, de áprilisban már a piacvezető Gree légkondicináló is közel 15 százalékos árcsökkentést jelentett be”– mutatott rá a szakember.

A JELENLEGI TUDÁS SZERINT TARTÓSAN ALACSONYABBAN MARADHATNAK AZ ÁRAK ÉS AKÁR EGÉSZ ÉVBEN KI IS TARTHATNAK.

Ez a forgatókönyv akkor változhat, ha például a szállítási díjak emelkedni kezdenek, vagy bejön egy olyan támogatási forma, ami meglöki a keresletet. “Rendkívüli esemény nélkül viszont berendezkedhet a lakosság arra, hogy olcsóbban juthat hozzá klímákhoz 2023-ban” – zárja Tóma János vállalatuk közleményében.

Forrás:
Fontos hír érkezett a klímákról a nyári forróság előtt

Kattintson kívülre az összehasonlító sáv elrejtéséhez
Összehasonlítás
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Best Buy Award 2021/22
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!