fbpx

Klímapiac elemzés 2021 második félév – energiaválságtól, nyersanyaghiánytól, áremelkedésektől hangos az egész világ.

A világ elsődleges gyártójának – Kínának – a helyzete az egész világra kihat. Kína energia felhasználása az elmúlt negyven évben harmincszorosára nőtt. Az energiát biztosító erőműveinek 70%-a szénfelhasználású. A kőszénigény nagy mértékű emelkedése, új történelmi csúcsra hajtotta az energiahordozónak az árát. A növekvő energiafelhasználás és a katasztrófák nyomában történő bányabezárások energiahordozó hiányt eredményeztek, melyre áramfogyasztási korlátozásokkal reagált az állam, és több régióban ipari vállalatok teljes bezárását rendelte el. A globális termelés egy jelentős része egyetlen kínai tartományhoz, Senhszihez kötődik, ahol is a helyi kormányzat – hogy az ország áramfogyasztási céljait sikerüljön elérni – elrendelte, hogy ötven kohóból harmincöt állítsa le a termelését év végéig, míg a maradék tizenötöt a termelés csökkentésére utasította. A hiánypótló egyéb energiahordozók felé fordulás a fűtőolaj és a gáz árát is megemelte. Az energiaválság miatt, a beszállítói láncok akadozása miatt, visszaesett a szilíciumfém kitermelése, de a réz és az alumínium egyre növekvő felhasználása is a hiánygazdaságot duzzasztja. Jelentős alapanyag hiány jelent meg a napelem iparágban, a chipgyártásban, az autóiparban, de az alapanyaghiány a klímagyárakat is érinti. Korábban elképzelhetetlennek tűnő emelkedések tapasztalhatók a nyersanyagok árában, az egy évvel korábbihoz képest számos alapanyag ára többszörösére nőtt. Döntéshelyzetbe kényszerülnek a gyártók, mik a stratégiai piacaik és melyek azok a régiók vagy országok, amelyek ellátása nem kiemelt szempont. A kialakult kínai energiaválság, nyersanyaghiány, és a folyamatos áremelések hatással vannak a globális ellátási láncra. Ez a folyamat, kiegészülve a gazdasági élénkítő csomagok hatásaival, Európában is rekordárakat, megugró keresetet és a késztermékek oldalán hiányt eredményezett.

De vajon hogyan érinti a klímagyártókat a kialakult helyzet, milyen gyorsan és miként tudnak reagálni a világot kihívás elé állító helyzetre az évről évre történő kereslet növekedés mellett? Lesz megfelelő ellátás? Lezárják bizonyos piacok kiszolgálását? Új technológiai megoldásokat vezetnek be a piaci helyzethez alkalmazkodva? Milyen gyors és észszerű fejlesztéseket tudhatnak rövid és hosszútávon véghezvinni a világot ellátó hatalmas klímagyárak? Mi a jobb, ragaszkodni a jól bevált konstrukciókhoz, vagy optimalizálni a termékeket a fenntarthatóság érdekében? A kihívásokkal teli kialakult helyzethez alkalmazkodó új technológiai megoldások érintik a felhasználói kényelmet? Mekkora drágulás várható?

Egy biztos, a gyártói oldalon törekedni kell a helyzetet megoldó építő jellegű újítások kidolgozására, a tudatos felhasználói oldalon pedig ezeknek örülni kell. A hatékonyabb nyersanyag gazdálkodást biztosító megoldások kidolgozásának vívmánya már meg is jelent az újonnan megjelenő modelleknél a kisebb méretű kültéri egységek megjelenésével, és a legnagyobb klímagyáraknak a kedvezőbb energiafelhasználást biztosító újításai is jól látszódnak a világpiaci energiatrendek miatti felgyorsuló energiahatékonysági fejlesztéseiben. A légkondicionáló gyártók egyértelműen a hatékonyság javítását tűzték ki célul, aminek eredménye látható a legújabb fejlesztésű klímák megújuló vezérlési logikájában és a precíz frekvenciakorlátok bevezetésében. Ezek a fejlesztések kedvezően hatnak a hangnyomás szintre a kompresszor alacsonyabb fordulaton való üzemelésének köszönhetően, de elkerülhetetlenül érintik a már jól megszokott klímatulajdonságokat, a hűtési és fűtési ciklusok kapcsolását, a befújt levegő hőmérsékletét, a ventilátorfordulatok szabályzását.

Úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő időkben a klímagyártás terén a hatékony nyersanyag-gazdálkodás és a hatékony energia-gazdálkodás fogja jellemezni a gyárak stratégiáját és a világot sújtó nehézségek és a feszített tempójú megoldás keresés miatt a következetesen magas minőséget csak a legjobb háttérrel és tapasztalattal rendelkező gyárak fogják tudni tartani. A bonyolult piaci környezet, a beszerzési nehézségek megmérettetik a klímagyártókat is, győztesként azok tudnak kikerülni, akik a leghatékonyabban használják fel a rendelkezésre álló mérnöki hátterüket a fejlesztések kidolgozása érdekében.

Magyarországon egy átlagos klímaimportőr éves szinten maximum 10-20%-os piacnövekedéssel kalkulál, de a covid korlátozásokkal terhes időszak miatt idén sokan még ennyivel sem készültek. A 2021-es évben viszont 50% körüli volt a lakossági klímapiacon az igénynövekedés, amihez hozzájárult a nyáron az egy hónapon belüli négyszeres hőség rekord is. A nem várt ugrásszerűen felmerült igények kiszolgálása országos szinten problémát jelentett minden nagy forgalmazónak. Júliusban már hazánk egyik legismertebb kereskedelmi rádiója is a légkondicionálók kiszállítási idejének megemelkedésével foglalkozott. Az erős szezon alatt megcsappant készleteket a forgalmazók a magas nyersanyag árak, a kedvezőtlen devizaárfolyamok és a rekordszinten álló konténerszállítási díjak miatt már csak magasabb áron beérkező berendezésekből tudják pótolni, így folyamatában további áremelkedések várhatóak.

A legrégebbi és legbefolyásosabb nemzetközi üzleti kiadványként nyilvántartott Forbes magazin évről évre elkészíti a 100 legértékesebb 100%-ban magyar tulajdonú cég listáját. A Forbes Magyar100 listára kerüléssel, a Gree légkondicionálók magyarországi képviselete – a Cool4u Kft. – idén újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.

Kattintson kívülre az összehasonlító sáv elrejtéséhez
Összehasonlítás
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Best Buy Award 2021/22
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!