fbpx

Heteket kell várni a csúcsszezonban a klímaszerelőkre

Gyanús lehet, ha valaki már másnap kezdené a munkát

Az egyre forróbb nyarakkal egyenesen arányosan emelkedik a klímák iránti kereslet is a kánikulában, ezáltal a szerelők is hatványozottan leterheltté válnak. Nem ritka, hogy heteket, vagy akár egy hónapot is kell várni a megfelelő, általunk választott szakemberre, mely a pokoli hőségben végtelennek tűnhet az ügyfelek számára. Reider Péter, a Gree légkondicionálók kereskedelmi igazgatóhelyettese ugyanakkor azt tanácsolja: semmiképp ne pánikból hozzunk döntést, hosszú távon csak az lesz kifizetődő, ha megbízható forrásból vásárlunk légkondicionálót, és olyan szakemberre bízzuk a munkát, akinek vannak referenciái.

A hazai klímapiac alapvetően is nagy változásokon ment keresztül az elmúlt években, hiszen a légkondikat a legtöbb esetben már használják átmeneti vagy akár teljes értékű fűtésként is, így ősszel, a fűtési szezon kezdetekor is érezhető a kereslet emelkedése. Ennél is erősebb viszont a roham a szegmensben, amikor beindul a klasszikus hűtési dömping: a nem ritkán 40 Celsius-fokos csúcshőmérsékletek egyre többeket gondolkoztat el, hogy klímát szereltessenek otthonukba.

Reider Péter, a Gree klímák képviseletében rámutatott, hogy a felhasználási szokások megváltozásával párhuzamosan átalakultak a vásárlási szokások is.

„Természetesen a nyári hűtési szezon még mindig erős, ebben az időszakban továbbra is rengeteg ember dönt klímavásárlás mellett. 2024-ben ez a csúcs kiemelkedő, júliusban extra kereslet volt tapasztalható. A vásárlók egy része előre gondolkozik, főleg, akik fűtésre is tervezik használni a készüléket” – hívta fel a figyelmet.

 

 

Így keressünk klímaszerelőt
A szakember rámutatott, a Gree eladási számain is látványosan visszatükröződik ez a trend, az pedig a piac egészéről elmondható, hogy ebben az időszakban nem a legegyszerűbb feladat egyik napról a másikra klímaszerelőt találni.

Reider Péter szerint hiába dolgozik sok szakember erőn felül, reggeltől akár a késő esti órákig, és még hétvégén is, a legerősebb hetekben nagy kihívást jelent az igények teljes körű kielégítése. Mivel az ügyfelek többsége azonnali megoldást keres, sokszor nem is akarnak több hetet várni, így keresnek mást. Csakhogy ebben azért nagy a rizikó is.

„Intő jel lehet, hogy ha valaki a legnagyobb hőségben aznap, vagy másnap ki tud szállni házhoz, és vállalja is a munkát. Hiába engedélyköteles a klímaszerelés, kontárokba bele lehet futni. A legprofibb, legmegbízhatóbb szakemberekre ugyan várni kell a tapasztalatok alapján, de ez hosszú távon garantáltan megtérül, hiszen a későbbi szervizelésnél is lesz, aki segít a felhasználónak, és nem hagyja magára a problémájával” – értékelt.

A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság honlapjának térképes képesített vállalkozáskeresőjén egyébként meg lehet nézni, hogy a kiválasztott szerelő rendelkezik-e a megfelelő papírokkal, így néhány kattintással elkerülhetjük, hogy csalókat hívjunk házhoz.

A Gree szakembere végezetül arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a szerelők, hanem a berendezés kiválasztását is alaposan át kell gondolni. Olyan klímaberendezés mellett tegyük le a voksunkat, amely energiatakarékos és környezetbarát. Az energiahatékonyságot az energiacímkén találjuk, ezért az azon található kW/óra/szezon értéket szükséges górcső alá venni. Hiába van pokoli hőség, kapkodni, pánikszerűen dönteni nem éri meg. Azt javasolja: mindenképp tájékozódjunk a megvásárolni kívánt márkáról, megbízható szerelő és partnerhálózatáról, és éljünk a szezonális akciókkal, kedvezményekkel, melyek a Gree-nél széles körben elérhetők nyáron is.

 

Forrás: Heteket kell várni a csúcsszezonban a klímaszerelőkre

Kattintson kívülre az összehasonlító sáv elrejtéséhez
Összehasonlítás
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Best Buy Award 2021/22
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!