fbpx

Hőségriadó: kánikula idején sem csak hűtésre keresik a klímát

Miközben a hazai kiskereskedelmi forgalomról továbbra is rémisztő adatok érkeznek, a légkondicionálók piacán messze nem ilyen mértékű a lassulás. Bár az eladási volumen nem tízszereződött meg, folyamatos az érdeklődés, és a vásárlók is egyre tudatosabbak, keresik az új technológiákat és innovációkat.

A napokban ismét sokkoló adat érkezett a magyar kiskereskedelemről, májusban a Központi Statisztikai Hivatal számításai alapján naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent a forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. Bár a lakosság fogyasztása hónapról hónapra meredeken csökkent, a légkondicionálók piacán jóval kisebb mértékű a lassulás, ráadásul a szektorban úgy számolnak, hogy amint növekedési pályára áll a magyar gazdaság – a pénzügyminisztérium várakozásai szerint ez már 2024-ben megtörténik – ismét nagy lendületet vesz, mert a ma ismert technológiák alapján az energiaárak optimalizálására a levegő-levegő és a levegő-vizes hőszivattyús rendszer a legalkalmasabb.

A párhuzamnál maradva, míg az élelmiszerek esetén a piaci környezetre adott fogyasztói válasz az volt, hogy a vásárlók elkezdték keresni a szupermarketek saját márkás termékeit, addig a légkondicionálóknál az energiaárak növekedése azt eredményezte, hogy tudatosabban válogatnak a lehetőségek között, keresik az új technológiákat.

Van termék- és szakemberhiány a klímapiacon?

Bár az elmúlt hetek melegebb időjárása és az elrendelt hőségriadó ellenére nem tarolták le a boltokat a légkondicionálót vásárlók, a rezsicsökkentés átalakításának bejelentése óta más szempontokat is figyelembe vesznek, amikor hűtő-fűtő berendezések iránt érdeklődnek – ez derült ki a piacvezető Gree tapasztalataiból. Reider Péter, a cég értékesítési vezetője a Világgazdaságnak azt mondta, stabil készletük van az importőröknek, termék- és szakemberhiánnyal sem kell számolni nyáron.

Természetesen a hőség megjelenésekor most is emelkedett az érdeklődők száma, ám állami pályázatok híján nem volt olyan erős a kereslet. A Gree szakértője felidézte, hogy két évvel ezelőtt a tízszeresére nőtt az értékesítés volumene és a légkondicionálók iránti igény – ugyanezt tapasztalták tavaly, a rezsiárváltozás bejelentésekor –, míg az elmúlt hetekben 20-30 százalékkal volt magasabb ez a mutató.

Minden klíma képes fűteni?
A tudatosság viszont a jó idő beköszöntével sem tűnt el a vásárlói szokásokból, egyre többen keresnek fűtésre klímát. Sőt, az értékesítési vezető szerint részben meg is történt a trendforduló, azaz már abszolút kisebbségben vannak azok, akik kizárólag hűtésre keresik az eszközöket – ezen pedig a kinti 30-35 Celsius-fok sem változtat.

A lakossági felhasználók és a cégek is a fűtési igényeknek megfelelően választanak klímát. Erre ugyan a készülékek szinte száz százaléka képes, de nem mindegy, csupán átmeneti vagy teljes fűtésre alkalmas. Tudják, hogy bár most meleg van, egyszer jön a tél, és be kell kapcsolni a fűtést is – mondta. Hozzátette: egyre nagyobb az érdeklődés az új technológiák iránt: csendesebb legyen a gép, energiahatékonyabb, komolyabb szűrökkel szereljék fel, továbbá alkalmazzon mesterséges intelligenciát.

Hogyan változott a klímák ára?
Úgy látja, a tavalyi azonos időszakhoz képest enyhén csökkentek az árak, 10-15 százalékkal, az idei évre pedig nem vár drasztikus változást.

Az értékesítési vezető szerint ma már nem luxuscikk a klíma, pláne, hogy nem csupán évi néhány hét erejéig, azaz a nagy melegben működtetik a berendezéseket, hanem télen is.

A tapasztalatok alapján eddig a 10-12 éves gépeket cserélték le modernebbre a vásárlók, de az elmúlt időszakban már jellemző, hogy a fiatalabbak helyére is korszerűbb, energiahatékonyabb eszközöket szereltetnek fel. A szakértők azt mondják, annyival modernebb eszközök is megjelentek a piacon, hogy már középtávon ellensúlyozni tudják a vásárlás és a beszerelés költségeit.

Mire vigyázzunk klímavásárláskor?
A szektorban dolgozó cégek hangsúlyozzák, hogy még az igények helyes felmérését követően is fennáll annak a kockázata, hogy nem a legmegfelelőbb gépet választják ki, például ha olyan márkát vesz a vásárló, amelynek nincs stabil háttere és nem ad a készülékhez hazai garanciát.

Emellett találkozhatunk olyan „egynyári” klímaszerelővel, aki a következő évben már nem lesz elérhető.

Pedig a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a vásárlók többsége továbbra is elsősorban a klímaszerelőre hallgat, és az ő ajánlása alapján választja ki a klíma típusát – ez abban az esetben lehet problémás, ha a szerelő nem konzultál kellőképpen a megrendelővel, illetve annak igényeivel.
A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy olyan márkát válasszunk, amelynek megbízható szervizhálózata, alkatrész-ellátottsága és kiterjesztett garanciális háttere van, valamint olyan cégtől szerezzük be, amelynek a releváns múlttal és megvan a stabil elérhetősége.

Forrás: Hőségriadó: kánikula idején sem csak hűtésre keresik a klímát

Kattintson kívülre az összehasonlító sáv elrejtéséhez
Összehasonlítás
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Euromonitor International
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!
Best Buy Award 2021/22
TANÚSÍTVÁNY MEGTEKINTÉSE!